Hello március | Tavaszi virágmintás körmök

by - március 02, 2015

Február végén már alig vártam, hogy végre elővehessem a tavaszi színeimet, a gyönyörű pasztell árnyalatokat, és alkothassak velük valami nagyon üde, nagyon tavaszi és vidám manikűrt. Nos, aki Instagram-on követ, már láthatta tegnap, viszont aki még nem, annak talán tudok egy kis ötletet adni.




I-m-á-d-o-m a virágmintás körmöket, mert igazán csajosak és nagyon jó tavaszi hangulatot árasztanak magukból még akkor is, ha egyébként kint süvít a szél vagy zuhog az eső. A manikűr színeit ezért is igyekeztem úgy összeválogatni, hogy minél színesebb és vidámabb legyen, hogy ne csak a minta, de a színek is tükrözzék a tavaszt. 


Elkészítése:

Alapként a Flormar Jelly look JL02 Salmon pink árnyalatát használtam két vékonyabb rétegben. Erre készítettem a virágokat, amelyekhez egy nagyobb méretű pontozót használtam. Ezzel alakítottam ki először a 3 kék virágot minden körmömön. Ehhez az Essence 125 Absolutely blue lakkot használtam. Majd hasonló technikával következtek a sárga virágocskák, természetesen csak az után, miután a kékek már jól megszáradtak. Ez pedig a Manhattan Summer Sound 2 Lime up árnyalattal készült. Majd szintén következett egy kis száradás, majd a virágok közepe. Ehhez egy kisebb pontozóra van szükség. Ezzel pöttyentettem minden virág közepébe. Majd a kék virágok kaptak néhány extra fehér pöttyöt is, amelyek még kisebbek mint a fekete. Az egész tetejére pedig az Essence BTGN fedőlakkja került, ami gyorsan megszárította az egész manikűrt és extrán fényessé varázsolta. 



Sokszor kérdezitek, hogy mennyire volt nehéz vagy időigényes az elkészítése az adott manikűrnek. Nos, ez általában egyéntől függ, mert míg valakinek ez nagyon könnyű, más elképzelni sem tudja, hogy ő ezt valaha is meg tudná csinálni. Ám mindenképp bátorítanálak titeket a kipróbálására, hiszem bár türelmet igényel, méghozzá nem is keveset, a minták kialakítását nem mondanám nehéznek, hiszen csupán egy nagy pontozóval kell pöttyöznötök, nincs szükség precíz vonalakra, szimmetrikus formákra stb.




És tádáám, elkészült az év első tavaszi manikűrje. Szeretnétek még a későbbiekben hasonlókat látni tőlem? :)

You May Also Like

10 megjegyzés