Manikűrvadász 19.

by - augusztus 24, 2015

Ismét elérkezett a Manikűrvadász, ami immáron 19. alkalommal indul útjára, ezúttal Petra szervezésében. Mint mindig, most is nagyon vártam a párok kisorsolását, illetve a közzététel pillanatát is, hiszen most is nagyon kíváncsi vagyok a többiek munkájára. 



A sors furcsa fintora, hogy ebben a körben Azrail blogjáról alkothattam, aki az előző fordulóban tőlem választhatott, tehát fordult a kocka. Ennek én nagyon örültem, hiszen szerintem kijelenthetem, hogy mindketten elég régóta követjük egymás blogját, és ismerjük egymás alkotásait nagyjából. Az én választásom egy nagyon üde, nyári manikűrjére esett, amiről több képet ITT érhettek el. Hát igen, be kell vallanom, hogy magával ragadott ez a trópusi hangulat, ami ebből a manikűrből áradt, viszont a megvalósításával és újraalkotásával akadtak gondjaim. Mégpedig az, hogy rendkívül nehéz egy nyomdázott manit saját kézzel újraalkotni, mert az sokkal kevésbé mutatós és precíz. Ennek ellenére igyekeztem megtenni a tőlem telhetőt. 


A kép témáját, és a rajta levő hibiszkuszokat szerettem volna megtartani és egy kicsit trópusibbá alakítani. A középső körmöm pedig hasonlóan csillámosan hagytam. 


A minta elkészítéséhez először szükség volt egy fehér alapra, amit két rétegben vittem fel a körmeimre. Ezután jöhettek a levelek, amikhez nagyon vékony díszítőecsetet használtam, illetve kétféle zöld árnyalatot, ezzel tudtam egy kicsit árnyékolni. Majd erre jöhettek pontozóval a virágok. Mostanában én úgy látom harmonikusnak az összképet, ha két körmömön van minta, úgyhogy most is a nagy, illetve a gyűrűs körmömre került fel ez a nagyon mozgalmas, csiricsáré trópusi esőerdő hangulat. 





Mint mindig, most sem feltétlenül hasonlít az eredeti manikűrhöz, viszont igyekeztem megragadni a hangulatot, amit közvetített felém. Nektek hogy tetszik? Sajnálom, hogy az utolsó nyári manikűrjeim egyikre volt ez, ezért mindenképp szerettem volna egy igazán vidám, nyárias mintát választani.

A többiek manikűrjeit se hagyjátok ki:

<!­­ start InLinkz script ­­> <!­­ end InLinkz script ­­>

You May Also Like

39 megjegyzés

  1. Wow! Megint milyen gyönyörű lett!

    VálaszTörlés
  2. *.* ez hihetetlenül jól sikerült!!! Ihimáhádoooom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tééényleg? :D Pedig én az elején elgondolkodtam rajta, hogy tetszik e egyáltalán nekem

      Törlés
  3. OK, ez az eddigi legeslegkedvencebb manikűröm Tőled :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha, tényleg? :D Én nem érzem életem alkotásának, de mindig örülök, ha másnak tetszik :)

      Törlés
  4. Nagyon szép lett! Mindig csodájára járok a kézzel festett mintáidnak. Annyira tökéletesek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen. Tényleg, közel sem mondható tökéletesnek, de szerintem sosem lesz az. Ennek ellenére szeretem magamból kihozni a legtöbbet. :)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik :) Valóban igazi trópusi hangulat árad belőle :)

    VálaszTörlés
  6. Valóban nyárias, trópusi manikűr lett, nagyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jo lett, imádom ezeket a színeket és mintát!! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Őszintén, ezt a zöldet még sosem használtam egész körmömre, mindig csak levélkék megfestéséhez. Nem lesz a legkedvencebb zöld lakkom, de szerintem ehhez a témához nagyon illik.

      Törlés
  8. Szerintem nagyon szép lett! Tényleg egészen más, de gyönyörű!! (-:

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép lett, mint mindig, a nyárias manikűrjeidet kifejezetten szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igyekszem majd az ősziekkel sem csalódást okozni :)

      Törlés
  10. Mennyire szép! *.* Mondjuk nem vártam mást ;) Annyira jó hangulatot áraszt, és én sem akarom, hogy véget érjen a nyár!!!

    VálaszTörlés
  11. Csodálatos lett! A forduló kedvence nálam, teljesen odavagyok érte! :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép, különösen a virágok részletgazdagsága tetszik! :)

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörű lett,nagyon ügyes vagy,hogy kézzel ilyen csodát tudsz csinálni... *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Az ilyesmi mintákat egyszerűbb megfesteni, mert nem igényel szabályosságot és szimmetriát. Egyenes csíkokat, kockákat, szimmetrikus alakzatokat lényegesen nehezebb festeni :(

      Törlés
  14. Nekem is agyon tetszik. Sajnálom, hogy az egyik utolsó nyári manikűröd ez, de méltó hozzá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még a héten reményeim szerint festek egy utolsót, ami még a nyár utolsó napjaiban felkerül :)

      Törlés
  15. Gyönyörű lett! Teljesen más, mint az eredeti, mégis meg lehet találni az összefüggést. Szuper! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Remélem, hogy valamiféle összefüggést láttok benne ti is :)

      Törlés
  16. Akkor nem ment el a tegnapi komment..:(
    Csodálatos! Egyik kedvencem tőled ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kaptam tőled kommentet tegnap :( Nagyon örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  17. Csodás lett, nagyon jól átjön a trópusi hangulat :)

    VálaszTörlés